Kedvenc Napóleonos képeim

Nagyon szeretem a történelmet, és azon belül is a francia történelem az egyik kedvenc témám. Na de ne álljunk meg itt, hanem szűkítsük kicsit a témát. A francia történelmen belül ugyanis Napóleon fogott meg engem a legjobban. A személyisége, a zsenialitása, a közvetlensége teljesen magával ragadott. Aki jobban meg szeretné ismerni André Castelot: Napóleon c. könyvét ajánlom, én imádtam! Nos, akkor lássuk azokat a festményeket amik szerintem a legjobban adják vissza a jellemét. Igyekeztem olyan képeket választani, amit nem annyira ismertek. 

Nagyon örülök, hogy erre a képre rátaláltam, ugyanis talán ez a kedvencem mind közül. A világos színek nyugodt hangulatot kölcsönöznek a képnek. A festmény helyszíne a Tüleriák, ami még izgatottabbá tesz, ha a képre nézek, ugyanis egyszer jó lenne látni. Gondolatban már nem egyszer sétáltam végig az ódon folyosókon. Na de térjünk vissza a műre. A festmény középpontjában láthatjuk Napóleont és Josephine császárnét. Olyan nyugodtnak, olyan lágynak hat a táncuk, hogy már szinte a zenét is lehet hallani.

Ez a kép olyan gyönyörű, olyan tipikus Napóleon, hogy szintén szerelem volt első látásra. Elemezzük!
Késő este van, az ablakból láthatjuk a csillagok fényét. Az osztályterem üres... illetve majdnem. A kis Napóleon Bonaparte ugyanis még mindig a könyveibe temetkezve tanul. Az egyetlen fényforrása egy kis gyertya, amely rávetíti fényét a könyvekre, tanszerekre... és magára Napóleonra. Kinek árnyéka a kis gyertyától hatalmasra nő és rávetül Európa térképére. S évek múlva, akárcsak az árnyék ő maga fog hatalmas területeket meghódítani. És ezek a haditettek örökre beírják a nevét a történelemkönyvekbe.






A következő festmény leginkább a császár közvetlensége miatt fogott meg. Nem fért el az asztalon a térkép? A padlóra kifért, hát lefeküdt mellé. Az a legjobb az egészben, hogy kinézem Napóleonból, hogy a valóságban is csinált ilyet. Miközben ő a térkép fölött a haditerven töri a fejét, az egyik marsallja (ha tippelnem kéne, talán Ney) állva figyeli, és talán hallgatja. A háttérből ki lehet következtetni, hogy a császár nemsokára csatába indul. Ezt onnan gondolom, hogy a szürke köpenyét és ikonikussá vált kalapját a háborúkban szokta viselni.










Ennek a festménynek leginkább a hangulatát szeretem. Olyan lágy őszies, nyugodt. A középpontban természetesen Napóleon van, aki egy oszlopnak támaszkodva olvas. Tőle pár méterre  fekszik a kalapja, ami nem összetévesztendő a fenti képen levő, felnőttkori kalapjával.

Remélem tudtam újdonságot/ érdekességet mondani! Ezzel a képpel búcsúznék! 

További szép napot! :) 

Claudia Gray: Elveszett csillagok

Leírás: 
Nyolc év telt el a Régi Köztársaság bukása óta, s most a Galaktikus Birodalom uralja az ismert galaxist. A Birodalommal szembeni ellenállást eddig mindenhol megtörték, s csupán néhány magányos, vakmerő vezér, mint az alderaani Bail Organa mer nyíltan szembeszállni Palpatine császárral. Néhány évnyi küzdelem után a Külső Gyűrű egyik világa a másik után adja föl a harcot, és a Birodalom hatalma minden meghódított planétával egyre csak nő. A behódolt világok sorában a hegyvidékes Jelucan a legújabb, amelynek lakói a közelgő Birodalmi Hadiflottában a megváltást, és egy jobb, új élet reményét látják…

Az arisztokrata Thane Kyrellt, és a szegény sorból származó Ciena Reet egy dolog köti össze: a repülés iránti rajongásuk. Azzal, hogy mindketten felvételt nyernek a Birodalmi Akadémiára, gyermekkori álmuk válik valóra. Thane öröme azonban pillanatok alatt megkeseredik, mikor a saját szemével látja, milyen módszerekkel kényszeríti rá a Birodalom uralmát a galaxisra. 
Thane csatlakozik a Lázadók Szövetségéhez, lehetetlen helyzetbe hozva ezzel Cienát, akinek választania kell a Birodalom iránti hűsége, és régi barátja közt. Már csak az a kérdés, hogy miközben a barikád ellentétes oldalán harcolnak, megtalálják-e a módját, hogy megmentsék önmagukat és egymást – vagy darabokra szaggatják a galaxist…

Értékelésem:
Mielőtt elkezdtem a könyvet, már akkor is éreztem, hogy tetszeni fog, mivel az eredeti trilógia nagy kedvencem. Szerencsére nem csalódtam a megérzésemben, és valóban élveztem minden pillanatát! A legjobban az írónő egyedisége és írásmódja fogott meg.

Készítettem egy montázst Cienáról :)

Ott van például a szerelmi szál, két egészen különböző ember között. Ciena szegény családból származik, hisz az Erőben és mindennél fontosabb számára a letett eskü a Birodalom mellett. A "Láss a szememmel" mondat szerintem nagyon egyedivé tette őt. Akárhányszor csak kimondta, gyönyörűen kihangsúlyozta a különleges pillanatokat.

Thane vagyonosabb családba született, ahol szinte semmibe veszik -Cienával ellentétben-, az Erő számára csak egy "zagyvaság". A fiúnak feltett szándéka a jó ügy mellett harcolni, még ha az azt is jelenti, hogy semmibe veszi a hűséget, melyet a Birodalomnak fogadott.
Ám -mindezek ellenére- Cienát és Thanet mindörökre összeköti a repülés iránti szenvedély.

A két főszereplő akadémián töltött éveit nagyon szerettem, ugyanis érdekes volt megismerni, hogyan működött a kiképzésük. Az egymás közti versengésük is nagyon tetszett, mert mindig tiszteletben tartották a másikat, és nem akarták eltaposni egymást.

Zseniálisan lettek más szemszögből megjelentetve az eredeti trilógia eseményei. Az embernek néha olyan érzése van hogy, ha a kamera egy kicsit arrébb fordulna, vagy ránagyítana egy háttérben lévő személyre, talán megtalálnánk Cienát vagy Thanet.

A könyv borítóján fel van tüntetve, hogy kapunk egy kis előzményt az Ébredő Erőhöz. Ez a része elég rövidre sikeredett, mindössze a Jakku-i csatába kaphatunk betekintést. Én még szívesen olvastam volna ehhez a részhez kapcsolódóan.

Összességében nagyon tetszett a történet, és ezelőtt soha nem gondoltam volna, hogy két teljesen új karakterrel mennyi új dolog tárulhat fel az olvasó előtt!
                                                                                                                     

És egy montázs Thaneről :)

A két főszereplő :) 

J. K. Rowling: Harry Potter és az elátkozott gyermek

Leírás: Harry Potter élete sosem volt könnyű – és most sem az, amikor a Mágiaügyi Minisztérium túlhajszolt dolgozójaként, férjként és három iskoláskorú gyermek apjaként kell helytállnia. Miközben Harry a múlttal viaskodik, kisebbik fiának, Albusnak is meg kell küzdenie a reá nehezedő családi örökséggel. A múlt és a jelen vészjósló összeolvadása azzal a ténnyel szembesíti apát és fiát, hogy a sötétség néha egészen váratlan helyekről támad.

A Harry Potter és az elátkozott gyermek, J.K. Rowling, John Tiffany és Jack Thorne új műve, a nyolcadik Harry Potter-történet, egyszersmind az első, amit színpadon hivatalosan bemutattak. Színpadra írta: Jack Thorne.

Értékelésem: 

Amióta csak megjelent tartottam ettől a kötettől. Féltem, hogy nem lesz mérhető a többi Harry Potter könyv színvonalához. Szerencsére kiderült, hogy alaptalan volt az aggodalmam. Mikor becsuktam a könyvet kavarogtak bennem az érzelmek. De az egyik felülkerekedett a többin, és csak arra tudtam gondolni, hogy imádtam! 

Azt már sokan tudják, hogy a könyvben nem kis szerepet játszik az időutazás. Ehhez köthető az egyik legnagyobb szívfájdalmam, mégpedig Piton... Annyit, de annyit sírtam miatta a hetedik részben, és már a szimpla feltűnése feltépte a régi sebeket. Amikor üzent Albusnak, nos akkor Perselus Piton ismét el tudta érni, hogy sírjak miatta.

  

Ezt az időutazós témát néha erőltetettnek éreztem, de el kellett ismerni, hogy voltak ügyes húzások. Egyik kedvencem a takaróval való üzenet. 

Tetszett, hogy Albus legjobb barátja Scorpius, nagyon szerettem, hogy mindig kiálltak egymás mellett, és segítették a másikat a bajban. 

A könyv nem egy igazi nyolcadik kötet... ez valami más. A hetedik kötettel bezáródott egy világ számunkra. Ez a könyv pedig lehetőséget adott arra, hogy egy pillantásnyi időre viszontláthassuk szeretett hőseinket. Számomra ez nem nyolcadik kötet... csak egy kis menekülő út a muglik világából a varázslók földjére. Vissza Harryhez, Hermionéhez, Ronhoz, Ginnyhez, Dracohoz és mindenki máshoz akit szerettünk.